2010. október 16., szombat

International Aquatic Plants Layout Contest 2010

Egyre több versenyen mérettethetjük meg magunkat, de nem vitás, hogy a sok verseny közül a Takashi Amano által megálmodott International Aquatic Plants Layout Contest a legrangosabb. Az idén már 10. alkalommal megrendezett versenyre nem kevesebb mint 55 országból jelentkeztek, összesen 1819-en. Az eredményhirdetés már megtörtént, de az első 27 akváriumról még csak most láthatjuk a hivatalos, jó minőségű képeket.



Én úgy vagyok ezzel a versennyel, hogy minden évben arra gondolok, hogy ezeknél jobb akváriumokat nem tudnak csinálni jövőre. Eddig mindig sikerült, és most is. Kérdés, hogy vajon ez meddig mehet még. Egy idő után nem tud újabb és újabb kreatív ötleteket kitalálni az ember. Vagy mégis?

Egy nemrégi bejegyzésben már megemlítettem, hogy a magyarok milyen jól szerepeltek idén. Ebben a postban csak az első 27-ről írnék bővebben, de még egyszer gratulálnék a magyar nevezőknek! :-)

Idén az orosz Pavel Bautin került a dobogó legfelső fokára, és ezzel megszakította az ázsiaiak több éves sorozatát.


Az orosz kertész galériájába belekukkantva hamar rájövünk, hogy ő igazán érti amit csinál. 



Tehát.. Első 27...

Ezek az akváriumok már tényleg hibátlanok, és ez a sorrend bárhogy alakulhatott volna. Én idén is teljesen máshogy képzelem ezt el. :)


27. Minako Hara (Japan)


26. Takehiko Honoki (Japan)



25. Junichi Itakura (Japan)

24. Lee Do Jae (Korea)


23. Hironori Handi (Japan)


22. Michael G.W.Wong (Hong Kong)

21. Jiang Wei (China)


Jelenleg ez a kedvenc iwagumi stílusú akváriumom. :)

20. Gary Wu (Hong Kong)


19. Lin Ting Quan (Taiwan)


18. Chow Wai Sun (Hong Kong)


17. Koji Nakamura (Japan)



Erről az akváriumról még egy kis videót is megnézhetünk:


16. Kazutaka Murase (Japan)


 15. Quoc Hung Vu (Vietnam)


Az összes kő egy irányba dől, és még a halak is arra úsznak. A szemlélő tekintetét ez nagyon eltolja jobbra.

14. Zheng Ren Chao (China)

 
13. Chonladar Rattanawichien (Tailand)


12. May Kwan (Hong Kong)




11. Wang Chao (China)


10. Li Da Wei (China)


Sajnos a jobb oldali stemek nyírása nem sikerült hibátlanul és a tükröződés így sokat ront az összképen.

9. K.P. Wong (Hong Kong)


8. Long Tran Hoang (Vietnam)



7. Grigoriy Polishchuk (Ukraine)


Ennél az akváriumnál megállnék pár szóra. Sokan azt mondják, hogy ez az akvárium ugyanaz, mint amivel az ukrán tavaly a 136. helyen végzett, csak tükrözve. A képmanipuláció, mint például a tükrözés, nem megengedett a versenyeken, de ezt persze kiszűrni szinte lehetetlen.

Tavalyi akvárium:

Tavalyi akvárium tükrözve:


Azért is érdekes az eset, mert más versenyzők azért is intést kaptak, mert hasonló dekorációs elemet használtak, vagy az összkép hasonló volt egy régebbi akváriumhoz.


A képen látható (tavalyi) akvárium a pontjai szerint az első háromban szerepelne, de a büntetés miatt csak 35. lett.

6. Chen I Sheng (Taiwan)



Elképesztően részletes, gyönyörű akvárium. Az idei versenyen, az egyik kedvencem.

5. Zeng Qing Jun (China)




4. Yutaka Kanno (Japan)


Az idei versenyen ez az akvárium a nagy kedvencem. Olyan Avataros feeling árad belőle... :)


3. Xuan Thuy Nguyen Thi (Vietnam)


A kövek elrendezése ennél az akváriumnál sem tetszik nagyon. Itt is nagyon egy irányba mutatnak, viszont ennél a medencénél a növények és a halak sokat javítanak és az akváriumon belül tarják a szemlélő tekintetét.

2. Zhang Jian Feng (Macau)


Szerintem túl giccses ez az akvárium, és az én sorrendemen az első 27-be sem került volna be. :)

1. Pavel Bautin (Russia)



Idén sem maradt el a versenyt követő ADA szeminárium. Ezen a tréningen az alapoktól kezdve mindent elmagyaráz Takashi Amano mester az első 100 (?) helyezettnek. Mint minden évben, idén is összeraktak egy akváriumot, ami már pár órásan így nézett ki.



Még kiemelnék pár akváriumot amik nagyon megtetszettek az idei felhozatalban.

215º Tatsu Harada (Japón)


80. Héctor Baca (Mexico)


37.



Ez volt röviden az idei verseny. Nálatok melyik akvárium a top 3? :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

1 megjegyzés:

  1. Én még egy sportversenyen sem értek azzal egyet, hogy századmásodperc különbségek okozzák a helyezésbéli különbségeket...Pedig az egzakt módon mérhető.
    Egy ilyen versenyen valószínű, pláne ennyi nevezőnél, ilyen gyönyörű akváriumoknál, minimum 20 első helyezett lenne, ha én értékelném.
    Nagy nehezen azért kiválasztottam a top 3-at:
    11, 21, 1

    VálaszTörlés

Szólj hozzá Te is!

Népszerű bejegyzések