2009. december 23., szerda

Akvakertész stílusok

Mint minden művészetben, az akvakertészetben is vannak különböző stílusok. Ezeket szeretném most megmutatni Nektek.




Iwagumi
A kövekkel berendezett akváriumokat hívjuk így. Kb 30 éve, Takashi Amano megalkotta az első olyan akváriumot, amibe csak köveket használt dekorációként és azóta már rendesen elterjedt ez az egészen izgalmas stílus. Sőt, már az iwagumin belül is több stílust különböztethetünk meg.

Az iwagumi akváriumok berendezése nagyon nehéz feladat. A köveket arányosan kell elrendezni. Minden kő elhelyezésére különböző szabályok vannak, és ezeknek a köveknek még igazán szépen csengő nevük is van... Talán ez már túlzás. :)



Oyaishi
Ugye milyen szép név? :) Ezt a követ hívjuk mi főkőnek. A névből könnyen lehet következtetni, hogy ez a kő a leghangsúlyosabb. Általában az akvárium magasságának a 2/3-a szokott lenni.


Fukuishi
Ennek a kőnek talán még szebb neve van. Ez a második legnagyobb kő az akváriumban a főkő jobb vagy bal oldalán. Ezzel a kővel ellensúlyozzuk a főkövet.


A többi kőre nem szívesen térnék ki, mert azoknak már tényleg nagyon bonyolult a nevük...


Fontos, hogy a kövekről ne vonják el a figyelmet a növények, ezért az iwagumi stílusú akváriumokba általában csak 1-2 féle előtéri növény kap helyet. (Hemianthus callitrichoides "cuba", Eleocharis parvula, Glossostigma elatinoides.....)
Nagyon sok gyönyörű iwagumit láthattunk már versenyeken.


 

 


Ryuboku
A ryuboku szó jelentése: uszadékfa. Az alkotót a folyók által partra vetett fák és kövek  természetessége ihleti.



A ryuboku berendezésű akvárium főleg a fákról/ágakról szól és a kövek a háttérbe szorulnak. A 85 literes akváriumomat én is ilyen stílusban rendeztem be.
Na lássunk egy-két szép ryuboku medencét is. 



Nigro akváriuma


Levinen akváriuma

Holland
A legrégebbi akvakertész stílus, és szerintem az egyik legnehezebb is.
Nincs semmi dekoráció. (vagy csak kevés, ami nem vonja el a figyelmet a növényekről) Ebben a stílusban nagyon sok időt kell a növények kiválasztására szentelni. Olyan növényeket kell választanod amik jó kontrasztban állnak egymással. (A nagy levelek a kicsikkel, a pirosak a zöldekkel stb.) Egy növénynek soha sem szabad magasabbnak lennie, mint a mögötte elhelyezkedő növény. A növények formára nyírása még fontosabb szerepet kap, mint más stílusokban, mert ott - sok esetben - a dekorációs elemek elterelik a szemlélő figyelmét a növényekről. Az egész akvárium méretét ki kell használnod. Kerüld a szimmetrikus elrendezést, mert attól unalmas lesz az összkép.
Rendszerint sok, nehezen tartható növény is látható bennük. Akár 77 féle növény is helyet kaphat egy holland stílusú akváriumban. :)

77 féle növény.

77 féle növény.




Mizube
A ryuboku-hoz hasonló stílus, de a mizube akváriumokban nincsenek kövek.


(Artegor akváriuma)



Sokan azt hiszik, hogy ha beledobunk az akvárumba pár követ vagy fát, akkor az az akvárium máris iwagumi vagy ryuboku lesz. Ez nem így van.
Fontos dolog a fókuszpont megfelelő elhelyezése. Ez az a pont, amit először látunk meg, amikor ránézünk az akváriumra, és csak onnan nézzük körbe.
Hova helyezzük el a fókuszpontot? Az aranymetszés ebben segít. Az aranymetszés szabálya valahogy úgy hangzik, hogy a kisebb rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb az egészhez. Az arány 1:1,618.


A fókuszpontot a metszés pontjába érdemes elhelyezni.

Persze ezeknek a szabályoknak a betartása nem kötelező. Hagyatkozhatunk pusztán a szépérzékünkre, amivel tökéletesen be lehet rendezni egy akváriumot. :)


Forrás:
The dutch style



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

4 megjegyzés:

Szólj hozzá Te is!

Népszerű bejegyzések