2010. február 19., péntek

10 dolog, amit máshogy csinálnék

Szerintem mindenki követ el hibákat. Igen! Még én is... :-) Növényes akvárium ügyben is hibáztam sokat. Megpróbálom összeírni ezeket, hátha valaki tanul belőle valamit.



  1. Sokkal kevesebb fénnyel indítanám az akváriumom, mert ugye a sok fény nagyon veszélyes egy frissen indított akváriumban. (kevés baci a szűrőben, talajban...) Nagyon sokáig harcoltam az algákkal emiatt.

  2. "Az első hetekben nem tápozok, és így elkerülöm az algásodást" - gondoltam... Hát ez butaság. Az első hetekben különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű tápanyag legyen az akváriumban, és mivel naponta, kétnaponta vízcsere, ezért érdemes túladagolni.

  3. "Nyomd tövig a gázt" - ahogy Nigro blogján is olvashatjuk. Én a kelleténél kevesebbet nyomtam, ezért hónapokig küzdhettem a fonalalgával és még sok-sok undorító zöld kis barátunkkal. :)

  4. Ha mindent újrakezdhetnék, biztos, hogy a táptalajt elválasztanám az általános talajtól valamilyen hálóval, mert a sok rendezgetés miatt feljött és ködös lett tőle a víz.

  5. Nagyon figyelnék a növényvásárlás folyamán behurcolható csigákra. Az esőztető lyukjai mindig el vannak dugulva, mert a szerencsétlen kis állatkák megakadnak bennük.

  6. Erős szűrés... Gondolom már unjátok ezt az újra és újra mindenhol megjelenő két kis szót, pedig egy probléma nélkül működő akvárium alapja az erős szűrés. Biológia szűrésnek nekem elég a Tetra ex 600 a 85 literes akváriumomhoz, de a flow szempontjából nagyon kevés. Egy idő után beszereztem még egy belső szűrőt, és ez sok problémát megoldott.

  7. Az akvárium megfelelő helyének kiválasztása is fontos feladat. Én egy sarokban találtam neki helyet, de most sokat szenvedek fotózásnál, mert egy 500W-os reflektorral a kézben bebújni egy gyufásdoboznyi helyre nem könnyű...

  8. A 85 literes akváriumom 2 részből áll. A dekorhomokos "part" és a növényes rész. Vízcseréknél nem figyeltem kellően, ezért az Orinoco dekorhomok és az ADA Amazonia hamar összekeveredett. Ez sokat ront az összképen.

  9. Nagyon fontos a sok olvasás/tanulás a növényes akvárium indítása előtt. Én is sokáig terveztem az akváriumom, de úgy látszik, hogy nem volt elég. Biztos többet olvasnék, ha újrakezdhetném az egészet.

  10. Ha tudtam volna, hogy ez az akvakertészet ilyen jó dolog, hamarabb elkezdtem volna. ;-)




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

6 megjegyzés:

  1. Sokat agyaltam rajta én is korábban mi lett volna ha.... de ezekkel a megszerzett tapasztalatokkal több lettél. Sokat tanultál minden hibából és ez jó. El lehetett volna olvasni, de személyesen megtapasztalni és megérteni miert is van az ami, de megélni egész más. És ez a tanuló folyamat jól látszik az akidon is. Egész más mint amikor kezdted :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a hozzászólást Viktor! Nagyon sokat olvastam indítás előtt, de amikor elkezdtem hirtelen minden 'kiesett'. Így, hogy megéltem, egy életre megjegyzek mindent, és a következő akváriumomnál már nem hiszem, hogy elkövetem ezeket a hibákat. :)

    VálaszTörlés
  3. Gondolom ez a 10 dolog hamar meglett, nem kellett sokáig gondolkodni :) A 6.,7.,és 10. pontban foglaltakkal maximális egyetértek.
    Egy 900lph-s szűrést vettem egy 70-es akihoz és nagyon kevés lett, nem gondoltam volna hogy pont a szűrőt fogom cserélni.
    Csak olyan helyre teszem az akit, ami 3 oldalról hozzáférhető :) Nekem is meggyűlt a bajom a refivel meg mással is :) Ha elhúzom az akit akkor meg a lámpa marad a helyén mivel függesztve van...

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük! Igazán hasznos és tanulságos post lett kezdőknek és haladóknak egyaránt!

    VálaszTörlés

Szólj hozzá Te is!

Népszerű bejegyzések